A Nap, mintha lágy fényű, aranyló szíved lenne, fölém borul. Olyan, mintha Te szeretnél, s nem a Nap
#emlek

Én nem nyúlok ki Feléd

Te nem nyúlsz ki felém

Beállt a tél

Lelkeinket, mint szél a száraz leveleket

szétfújja a sors.

Két, fehér, lágy fényű csillag vagyunk

az éjszakában,

a hajnali csendben,

ahol minden olyan lassan mozog.

Szívünk nyugtalan.

Millió évesek vagyunk már,

fáradtak vagyunk.

Távolról szeretjük egymást.

Két lélek,

ugyanabból az anyagból való.

Tudatunk összefonódik,

szívünk egymásra hangolódik:

egyszerre dobog.

Csendben elnyugszunk egymásban.

Kozmikus párbeszédünkbe

senki sem szólhat bele.